Időszámítás

Jelenleg Kanashaad 437. éve van.
Egy év 364 napból áll, ami 13 hónapra tagolódik. Négy téli, négy tavaszi, négy nyári, négy őszi hónap, valamint az Üresség hónapja. A hónapok 28 napból, vagyis négy hétből állnak. Az Üresség hónapjához nem kötnek csillagjegyet az asztrológusok, és nem is születik partlakó ez idő alatt. Az Üresség nem is igazi hónap, hiszen nem egyben 28 nap, hanem minden hónaphoz hozzácsapott 2 nap (hó elején), illetve az ősz utolsó hónapja, a Vízköpő után további négy nap. Az Üresség napjai nem számítanak bele a hét napjaiba, kívül esnek azokon. A legendák szerint az Üresség idején nincs növekedés, nincs gyógyulás, minden stagnál és várakozik, és az idő se múlik érezhetően, valamint a hold sem látható, függetlenül az előtte és utána napi holdfázisoktól. Persze a gyakorlatban a növények nőnek, a termés terem (már ami terem télen). Azt is mondják, a túlvilág ilyenkor közelebb van, és a fenevadak is vadabbak. Hogy ebből mi igaz azt nem tudni, de tény, hogy az Üresség hónapjában aki teheti inkább othon marad, és katonából is sokkal többet látni járőrözni.

A hónapok tehát az Üresség két napjával kezdődnek, amit négy hétnapos hét követ. A heteknek nincs külön neve a elgtöbb népnél, csak száma, mint például a Pók második hete, a Vízköpő első hete, stb. Ugyanígy az Üresség napjait sem nevezik el külön, csak az Üresség első, illetve Üresség második napjaként emlegetik. A vízköpő hónap után van az Üresség első, második, harmadik, majd negyedik napja, amit az Üresség első majd második napja követ (Faun hónap).

A hét napjait az egyes népek különbözően nevezik:
Nemes tündékBarna emberekFehér emberekMarkhorokVándor tündékYauták
Akarat napja Férfiak napja Hételső Maloch napja Gyűlés napja Egység napja
Bátorság napja Nők napja Kenyérsütő nap Lekoda'sa napja Sátorbontás napja Kötelesség napja
Csodák napja Főnix napja Szerencse napja Verithal napja Ösvények napja Harag napja
Dicsőség napja Tanácskozás napja Csencselés napja Sholoa napja Gondoskodás napja Nemzetek napja
Erő napja Megtartóztatás napja Pénz nap Tregeth napja Vadászok napja Örökség napja
Fényesség napja Távozás napja Szónokok napja Eleisana napja Kézművesek napja Higgadtság napja
Győzelem napja Öröm napja Vadászat napja Nirath napja Szabadulás napja Hagyományok napja

A nemes tündék előtt mindenki a barna ember elnevezéseket használta, de az utóbbi 30-40 évben a nemes tünde nevek az elterjedtek, elfogadottak. Egy-egy világtól elzárt, netán különc falu, család használ eltérő neveket, és persze a legtöbb nép az ifjoncoknak megtanítja a régi napneveket, de másokkal való kommunikációban szinte mindig a nemes tünde nevek vannak használatban.